A Nagybecskereki Egyházmegye megalapításának 25. évfordulója

A Nagybecskereki Egyházmegye megalapításának 25. évfordulója

Mintegy ezer hívő vett részt a Nagybecskereki Egyházmegye megalapításának 25. évfordulója alkalmából bemutatott hálaadó ünnepi szentmisén

Hálaadó ünnepi szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az egyházmegye lelkipásztoraival és a meghívott papokkal együtt a Nagybecskereki Egyházmegye megalapításának 25. évfordulója alkalmából a nagybecskereki székesegyházban, szeptember 24-én .

Az ünnepi szentmisén jelen volt Orlando Antonini apostoli nuncius, Stanislav Hočevar SDB belgrádi érsek, Veres András szombathelyi püspök, Fodor József nagyváradi általános helynök, Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki püspök.

Német László SVD püspök köszöntötte az ezüstjubileumra érkezett híveket, lelkipásztorokat, valamint közéleti személyeket. Egyúttal jelezte, a Nagybecskereki Egyházmegye az egyházi kulturális, karitatív, szociális, egészségügyi intézményekben, a karitász mozgalomban, valamint a felebaráti szeretet más területein dolgozó munkatársak, önkéntesek és alkalmazottak tevékenységének elismerése jeléül Szent Gellért díjat alapított, amelyet ötévenként osztanak ki. Az idei díjakat Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek adta át.

2. Lébhaft József és Slavica

3. Makán József

4. Gyólai József

5. Zahány József

6. Fodor István

7. Pászt Gyula

8. dr. Fessl Elisabeth de Alemany

9. Boldogasszony nővérek

10. Bázeli Szent Antal plébánia

11. Hermine Ziwritsch-Binder

12. Zilgen és Zilgen-Höfer család


A jeles jubileum emlékére a bíboros úr egy tölgyfát ültetett a püspökség udvarában, amely mellé két hét múlva egy újabb tölgyfa kerül. Az egyházmegye nem magyar ajkú hívei - horvátok, csehek, bolgárok, szlovének - számára is megszervezik az ünnepséget október 8-án. A szentmisét horvát nyelven Josip Bozanić zágrábi érsek mutatja be az egyházmegye papjaival és a meghívott lelkipásztorokkal. A tervek alapján az érsek úr is egy tölgyfát ültet majd a jubileum emlékére.

                                                                                        Kovács Szöszill

« Vissza