Megnyílt a Mária Rádió új stúdiója Szabadkán

Megnyílt a Mária Rádió új stúdiója Szabadkán

Pénteken, 2011. október 28-án megnyitották a Mária Rádió szabadkai stúdióját. Sok hallgatója ennek a rádiónak összejött erre az alkalomra és részt vett a megnyitón és áldáson. Már 2006. óta működött egy stúdió Szabadkán de nem felelt meg a szükségleteknek a helyszűke és távolsága miatt. A mostani helységeket a szabadkai püspökség biztosította és jótevők, adományozók segítségével, körülbelül negyven nap alatt átépítették a most már modern és korszerű stúdiót és székházat. A munkálatokat önkéntesek vezették, valamint a Politechnikai iskola tanulói, akik tanáraikkal itt töltötték a gyakorlati oktatás egy részét.

Az új stúdiót msgr. dr. Pénzes János, szabadkai megyéspüspök nyitotta és áldotta meg. Jelen volt msgr. Huzsvár László, nyugalmazott nagybecskereki püspök is. A vendégeket és jótevőket ft. Palatinus István és ft. dr. Ivica Čatić, műsorigazgatók köszöntötték. Jelen voltak a Mária Rádió világcsaládjának képviselői is, mégpedig az elnök Emanuele Ferrario személyében, az európai koordinátor Bernhard Mitterrutzner és a főszerkesztő ft. Francisco Palacios atya. A szomszédos Mária Rádiók is részt vettek az ünnepségen, a horvátországi és boszniai igazgatók személyesen, a budapesti, nagyváradi és felvidéki igazgatók pedig üdvözletüket küldték. A Magyar Köztársaság szabadkai Főkonzulátusa nevében jelen volt Siteri Sándor konzul. Jelen voltak a városi vezetés, a Magyar Nemzeti Tanács és a társadalmi intézmények képviselői és sok más vendég is. A jótevőknek Emanuele Ferrario úr, a Mária Rádió Világcsaládjának elnöke osztotta ki a köszönőleveleket.

Az új stúdió megnyitója egy kiállítással volt egybekötve „A szabadkai festők segítik a Mária Rádiót" címmel, hiszen a jövőben a Mária Rádió ebben az új helységeiben Szabadka város kulturális élethez is szándékozik hozzájárulni.

Emlékeztetőül, a Mária Rádió az egyedüli katolikus rádió Szerbiában. Műsorát Magyar és Horvát nyelven sugározza, valamint a vajdasági kisebbségek több nyelvén is. A műsor jól elfogadott, növekszik a hallgatottsága, a vallási tanításokon és a szentmisék illetve liturgikus közvetítéseken kívül, ökumenikus jellegű műsorai is vannak, valamint az életvezetést segítő műsorai is, társadalmi és szociális témákkal. Mint mindenhol a világban itt is kevés fizetett munkatársa van a Mária Rádiónak, de munkáját önkéntesek segítik. Az önkéntesek nagyon fontos része ennek a projektumnak, hiszen munkájukkal embertársaik életét teszik szebbé. A humanizmus megélt gyakorlata ez és egyben segítség a Mária Rádió céljainak eléréséhez, hogy „Keresztény hangot vigyen minden otthonba".

Több képet a munkálatok folyamatáról megtekinthetnek itt.

Több képet a megnyitóról megtekinthetnek itt.

« Vissza